4.fejezet "Légszomj"

A reggeli után, megkapom az új órarendet és az egyenruhát is. Ez utóbbi egy fekete, térdig érő zsák, de a nyakánál ki látszik a fehér ing nyaka. Emil egy fehér szalagot adott hogy kössem majd a derekamra. Amint ki érek az udvarra, azt kell látnom hogy mindenki egy helyre csődült. Oda sietek, de hiába nyújtom a nyakam, és ágaskodom nem látok semmit.
-Mi történt?-kérdezek egy idegent.
-Porks veszekszik Melindával!-válaszolja széles vigyorral.
-Porks?-nézek értetlenül, majd inkább előre török a tömegben. Mikor előre érek, meglátom azt a barna bőrű lányt, aki meglökőt. A haja helyenként megvan nyirbálva. Vele szemben Theo áll széles vigyorral.
-Milye van annak a csitrinek ami nekem nincs?-kiabálja Melinda kicsit hisztérikusan.
-Hát, nincs annyi időm hogy mindent felsoroljak!-mondja fapofával, na meg kicsit gőgösen Theo.
-Te nem vagy normális!Egy szörny vagy-kiabál bele ebbe az egészbe a Rókaképű lány is. Oda sietek mellé, mert úgy érzem szükségem van rá. Mikor meglát, elmosolyodik azon a gyerekes, kedves…és csak nekem tartogatott mosolyán.
-Ohhh itt a kis ölebed?-csattan rám Melinda. Elkomorodik a tekintetem és inkább Theora nézek.
-Gyere, menyünk!-súgom oda neki. Csak hetykén bólint, megfogja a kezem és húzni kezd maga után.
-Mi történt a hajával?-nézek fel rá kíváncsian.
-Levágtam…-von vállat.
-Mi? Miért?-állok meg az erdő szélénél.
-Jajh, Hope…gyere már!-mondja türelmetlenül.
-De…-kezdeném de idegesen megrántja a kezem.
-Gyere…-ismételi magát dühösen.  Sóhajtok egyet és inkább követem őt.
-Láttam, hogy reggelinél együtt ettél McGray-el.-mondja csak úgy mellékesen.
-Igen, nagyon kedves fiú! Azt mondta szép vagyok…de lehet csak túlzott.-mosolyodom el ahogy eszembe jut a fekete kócos hajú, barna kicsit mandula vágású szemű fiú. Az arca gyerekesen pufók, amitől olyan ellenállhatatlan.
-Tetszik neked?-kérdez rá Theo. Bele pirulok a gondolatba.
-Helyes fiú nem tagadom…-kezdem kicsit zavartan. Theo hirtelen lefékez. Az erdő közepén vagyunk, és ahogy látom turisták se nagyon vannak itt. Az egyik fához taszít, az ütődésre minden levegő kiszorul a tüdőmből. És hogy véletlen se tudjak levegőt venni, Theo nagy teste is nekem nyomódik.
-Nem akarom hogy mással is beszélj…világos?-simít arcomra, én még mindig a légszomj ellen harcolok, amit nagyon meg nehezít hogy csak kortyolni tudom a levegőt-Csak bántanának Hope, eltaposnának…én csak meg akarlak védeni.-suttogja alig pár centire az ajkamtól. Míg így, a levegő hiánytól szenvedve is, szinte sikít a testem a csókért.
-Na gyere, mutatni akarok valamit!-kezd el húzni megint. Amit újra, rendes szinten van az oxigén szintem, meg tudom figyelni a környezetem. Tavaszhoz képest kicsit hűs az idő, a madarak csicseregnek, még a fák és a virágok színpompás színekben parádéznak. Az egész olyan, mint egy álom. Csend van, csak a szél fütyül néha, és a madarak énekelnek. Theo csak egy patak partján áll meg. A most nyíl egyenes hajamat felkapja a csintalan szél, és keringőre hívja. Theo, mindig kócos haját is a szemébe fújja, de neki ez is jól áll.
-Ez a titkos helyem, nem ismeri senki-mondja. Ki sétálók egy kis stégre és a vízbe nézek. Annyira tiszta a vize, hogy látom az alját, és minden lakóját. A néha színes kövek bámulatosan szépek.
-Mese szép…-nyögöm mikor újra levegőhöz jutok a döbbenettől.
-Szerintem más a szép.-mondja Theo, és a szemét le sem veszi rólam. Elpirulok, pedig lehet nem is bóknak szánta…hiszen az arca ugyan olyan unott…mint mindig. Rá nézek mosolyogva.
-Hány lány járt itt előttem?-kérdezem kíváncsian.
-Csak te!-lép közelebb. Lesütöm a szemem zavaromban, és egy haj tincsem a szám elé teszem. Mindig ezt csinálom hogyha zavarban vagyok. A szememmel a stég deszkáira szegezem. Theo a homlokomhoz érinti a sajátját.
-Hogy van a lángod?-kérdezi halkan. Felemelem a kezem mintha lenne benne valami.
-Jól van, még ég!-mondom egy apró mosollyal.
-Nem hagyom hogy bárki is elfúja!-mondja és egy puszit nyom a homlokomra. Majd csak állunk így, egymás homlokának támaszkodva.

***
-Hope…emlékszel? Mi tettünk, mi öltük meg! És milyen jó volt!-egy testetlen hang suttog a fülembe. Majd hirtelen Milicent arca is feltűnik, csak azt hajtogatja "Te voltál, te voltál" szép arca hírtelen  rohadni kezd. Sikítva ülök fel az ágyban, mindenem izzadt és a szemem is könnyezik. Emil egyből mellettem terem.
-Mi a baj Hope?-fogja meg a vállam és a szemembe néz.
-Rajta…mond csak el…nem fog hinni neked!-súgja fülembe megint a hang.
-Csak…csak rosszat álmodtam…-motyogom zavartan. Emil egészen addig ölel amíg a légzésem megint normális nem lett.