2.fejezet "Theodor"

Egy öreg, köpcös, és igen csak halszagú nő bizonyos Miss. Parks, úgy méreget engem mint egy kirakatban álló probababát. Össze húzom magam és inkább a poros szőnyeget nézem.
-Nos Miss. Bruce, úgy hallottam, hogy maga véletlenül megölte az egyik osztálytársát! Ez igaz?-kérdezte végül, mély rekedt hangján. Megrázom a fejem és félénken felpillanatok pilláim alól.
-Rendben, hiszek magának Miss.Bruce! De ha itt is valami ilyesmi történik maga körül, magam gondoskodom róla hogy nagyon megbánja! Világos?-csap az asztalra mire össze rezzenek.
-Ig…igen Miss. Parks!-dadogom megszeppenve.
-Fantasztikus, kövessen megmutatom hol lesz a szobája!-azzal kitárta a nehéz fa ajtót és ki libbent a nagyon magassarkú cipőjében. Követtem halkan. A folyosókon lányok és fiúk sokasága bámul rám szájtátva. Idegesen pödörtem szoknyám alját két ujjam között. Hirtelen lefékeztünk egy ajtó előtt amin a 5/2c szerepel fekete betűvel.
-Ez lesz az, a szobatársa pedig Miss. Brock lesz! Legyen kellemes napja Miss Bruce!-azzal sarkon fordult és el sétált. Nem is tudom hogy kopogjak-e vagy nem! Hiszen itt lakom, de akkor is, egy idegen vagyok. Végül csak be nyitok.
-Te meg ki vagy?-förmed rám egy kócos, barna hajú, kicsit köpcös, lány. Olyan 17 éves lehet.
-Nos…Hope vagyok…a szobatársad!-mondom meg acélozva magam.
-Emillia vagyok, de mindenki Emilnek hív!-morogja majd az egyik ágyra mutat.
-Foglalj helyet, Hope!-nem kellett kétszer mondani. Lehuppantam az új ágyamra és körbe néztem.
-Nos…hogy kerültél ide?
-A szüleim elzavartak otthonról!-vallom be.
-Sajnálom! Itt sok ilyen gyerek van. A szülők megunták őket és most itt vannak!-fekszik el az ágyán Emil.
-Téged is…nos…meguntak?
-Nem…én a lányokhoz vonzódom, ezért dobtak ide! De nem bánom! Kész röhej! A család csak idegesítésre szolgál Hope!-mondta majd az óráját nézve felsóhajt.-Gyere! A jó idő miatt ki kell menni játszani! Legalább megismered a többieket is!-azzal kézen fogva húzni kezd. Az udvar hatalmas, egy részét beton fedi, a többi pedig zöld fű. Emil a barátaihoz megy-mind fiú- és labdázni kezdenek. A velem egykorú lányok ugróköteleznek, a fiúk fogócskáznak…kivéve egy valakit. A szőkés barna, magas és iszonyatosan jóképű fiú, a hintán ülve olvas valamit. Senki nem megy a közelébe. Elindulok felé-nem tudom figyelmen kívül hagyni hogy hirtelen mindenki engem néz-és le ülök a szomszédos hintába. A fiú rám pillant mogorván. Meglököm magam mosolyogva és rajta tartom a szemem.
-Új vagy itt?-kérdezi halkan.
-Igen, miért?-kérdezem és megállítom a hintám.
-Aki régóta itt van, az nem beszél velem! Félnek tőlem!-mondja egy lenéző fintorral.
-Én nem félek tőled!-mosolygom rá kedvesen.
-Mert nem ismersz!-feleli nyugodtan.
-Ez esetben…-mondom fel állok és elé megyek-…Hope Bruce vagyok! Te meg…-nyújtok neki kezet. Megfogja a kezemet és egy pici, puha puszit lehel rá.
-Theodor vagyok, kedves Hope!-pillanat fel szinte fekete szemeivel. Elpirulok és mosolyogva nézek vissza mosolygós szemeibe. A kezem nem engedi el, mintha félne hogy elrohanok.

***

-Láttam hogy beszéltél Theoval! Vigyázz vele! Nagyon veszélyes!-mondja Emil mígy az ágyára veti magát. Én hajamat fésűlve nézem magam a tükörben.
-Miért? Szerintem nagyon kedves!-mondom. Leteszem a fésűm és az ágyamba mászok.
-Egyszer egy fiú…valami Pitt, beszólt neki…másnap a kis madara megvolt kopasztva. Minden tollát kitépték.
-Nem, az biztos nem Theo volt…nem olyan!-mondom és beljebb vackolom magam a takaróba.
-Hidj nekem Hope…nem neked való!-sóhajt Emil-Na jó éjt!-ahogy lekapcsolódik a villany eszembe jut mi is volt ma. Anyu és apu lemondott rólam. Soha többet nem mehetek haza. Még ezen gondolkodom elerednek a könnyeim. Emil mintha csak tudná mit érzek mellém fekszik és magához ölel. Hangosan fel zokogom. Egyedül vagyok… egyedül hagytak, nincs otthonom. Nincs semmim. Egyre jobban Emilhez bújok.

***
Reggelre megkaptam a zsákszerű egyenruhát is. Szúrós az anyaga a térdig érő szoknyának is, meg a szürke ingnek is. Emil befonja a hajamat és szép virágokat tűz bele. Amint kész vagyunk, lemegyünk az ebédlőbe. Amint elveszem a kenyerem és a teámat. Körbe nézek. Megpillantom Theot egyedül egy asztalnál így oda sietek hozzá.
-Reggelt!-mosolyogva huppanok le mellé.
-Neked is…nem is áll neked olyan rosszul ez a bacak ruha!-mondja érzelem mentes arccal.
-Hát…köszi!-motyogom és enni kezdek.
-Brock még nem beszélt le rólam?
-Engem nem lehet el ijeszteni Theo!-mondom határozottan.Először meg lepődik majd elneveti magát.
-Fura egy lány vagy Hope…de tökéletes a neved!-néz a szemembe-Tele vagy reménnyel…mert még nem tudod milyen a valóság!-sóhajt.
-Tudom milyen az…épp ezért védem tőle a reményem és hitem kis lángját!-felelem büszkén. Theo mosolyogva néz rám.
-Te vagy az egyetlen ebben az isten-verte árvaházban, aki képes megnevettetni !-mondja. Elpirulva nézek el róla.