14.fejezet "Lezárás".

A folyosó sivár, és szörnyen lehangoló, a szívem a torkomban dobog. A tea, amelyet Emil nyomott a kezembe, már rég kihűlt, de még egy korty sem fogyott belőle. A hideg kövön ülve, egyre csak azon pörög az agyam, mi lehet odabent. Theo ott van bent, míg én itt kint, a piros báli ruhámban tehetetlenül várok. Derek nem mozdult mellőlem, ahogy Emil és George se.Arcom könny és smink maszatos. Hajam már rég nem az a gyönyörű konty, ami volt. Most nehéz barna fürtjeim vállamra omlanak.

-Ki a legközelebbi hozzá tartozó? -lép hozzánk egy idős nénike.

-Én, én, mi történt? -állok fel olyan gyorsan, hogy a pohár hangosan koppan a földön, szét hányva tartalmát a tiszta padlón. -Hope Bruce vagyok, a...a barátnője.

 - Nos, Ms.Bruce, azt hiszem, ezt nem lesz könnyű hallania...
***

Egy kórházi ágyon térek magamhoz, az ájulásom révén a fejemen most egy szép kis kötés díszeleg. Emilt pillantom meg először, szomorúan néz vissza rám.
- Mi...Mi történt? -nyöszörgöm.
-Theo, Theo meghalt Hope-mondja szörnyen halkan a lány, szinte el is nyeli hangját a félhomály.
-Tessék?
-Annyira sajnálom!

A levegő, hirtelen nem jut el hozzám, könnyeim megállíthatatlanul törnek utánam. Artikulátlan hang szökik ki torkomból. Em mellettem terem, és lefogja a kezeim.
-Hope, kérlek nyugodj meg. - magához ölel, és nyugtató szavakat kezd fülembe suttogni.

Nem tudom mikor sírtam magam álomba, de megint felkeltem, ugyan ott mint előbb. George, és Emil is egy-egy székben aludtak nyakatekert pózban. Derek pedig a földön ült, a falnak dőlve, szintén elbóbiskolva.

Halkan teszem le lábaim, és sunyógóm ki a folyosóra. A hullaház előtt fékezek le. Csendben teszem kezem a kilincsre, és nyomom le. A sok fiók (?) Között nem lelem meg azt a nevet, amit nem is akarom. Azonban a hátam mögött pihenő asztalon felfedezni vélek, egy emberi testet. Mellkasom vadul emelkedik, és süllyed, míg oda bukdácsolok, és lerántom a leplet. Szám elé kell kapnom a kezem, nehogy fel sikítsak. Ez... Ez Theo, olyan mintha csak aludna. Végig simítom haját, érzem, ahogy egy könny csepp félbe szeli arcom.

-Ne aggódj szerelmem... -nézek körbe a szobában, mikor meglelek egy szikét, gyorsan kezembe kapom.
-Megyek utánad-nyomok egy utolsó csókot, a régen olyan meleg ajkakra, amik most mintha jégből volnának. A szikét két marokra fogva emelem fejem fölé. Hatalmas lendülettel vágom hasamba. A penge akadály nélkül vágja át a fehér bőröm. Oldalra esem, fejem hangosan koppan a padlón, nem fáj, már semmi sem fáj.
Utolsó gondolatom egy név, és egy arc.
Theo....