14.fejezet "Lezárás".

A folyosó sivár, és szörnyen lehangoló, a szívem a torkomban dobog. A tea, amelyet Emil nyomott a kezembe, már rég kihűlt, de még egy korty sem fogyott belőle. A hideg kövön ülve, egyre csak azon pörög az agyam, mi lehet odabent. Theo ott van bent, míg én itt kint, a piros báli ruhámban tehetetlenül várok. Derek nem mozdult mellőlem, ahogy Emil és George se.Arcom könny és smink maszatos. Hajam már rég nem az a gyönyörű konty, ami volt. Most nehéz barna fürtjeim vállamra omlanak.

-Ki a legközelebbi hozzá tartozó? -lép hozzánk egy idős nénike.

-Én, én, mi történt? -állok fel olyan gyorsan, hogy a pohár hangosan koppan a földön, szét hányva tartalmát a tiszta padlón. -Hope Bruce vagyok, a...a barátnője.

 - Nos, Ms.Bruce, azt hiszem, ezt nem lesz könnyű hallania...
***

Egy kórházi ágyon térek magamhoz, az ájulásom révén a fejemen most egy szép kis kötés díszeleg. Emilt pillantom meg először, szomorúan néz vissza rám.
- Mi...Mi történt? -nyöszörgöm.
-Theo, Theo meghalt Hope-mondja szörnyen halkan a lány, szinte el is nyeli hangját a félhomály.
-Tessék?
-Annyira sajnálom!

A levegő, hirtelen nem jut el hozzám, könnyeim megállíthatatlanul törnek utánam. Artikulátlan hang szökik ki torkomból. Em mellettem terem, és lefogja a kezeim.
-Hope, kérlek nyugodj meg. - magához ölel, és nyugtató szavakat kezd fülembe suttogni.

Nem tudom mikor sírtam magam álomba, de megint felkeltem, ugyan ott mint előbb. George, és Emil is egy-egy székben aludtak nyakatekert pózban. Derek pedig a földön ült, a falnak dőlve, szintén elbóbiskolva.

Halkan teszem le lábaim, és sunyógóm ki a folyosóra. A hullaház előtt fékezek le. Csendben teszem kezem a kilincsre, és nyomom le. A sok fiók (?) Között nem lelem meg azt a nevet, amit nem is akarom. Azonban a hátam mögött pihenő asztalon felfedezni vélek, egy emberi testet. Mellkasom vadul emelkedik, és süllyed, míg oda bukdácsolok, és lerántom a leplet. Szám elé kell kapnom a kezem, nehogy fel sikítsak. Ez... Ez Theo, olyan mintha csak aludna. Végig simítom haját, érzem, ahogy egy könny csepp félbe szeli arcom.

-Ne aggódj szerelmem... -nézek körbe a szobában, mikor meglelek egy szikét, gyorsan kezembe kapom.
-Megyek utánad-nyomok egy utolsó csókot, a régen olyan meleg ajkakra, amik most mintha jégből volnának. A szikét két marokra fogva emelem fejem fölé. Hatalmas lendülettel vágom hasamba. A penge akadály nélkül vágja át a fehér bőröm. Oldalra esem, fejem hangosan koppan a padlón, nem fáj, már semmi sem fáj.
Utolsó gondolatom egy név, és egy arc.
Theo....

13.fejezet "nem, ez nem lehet"

Hope szemszöge:
Fatime a fehér zongora előtt ülve játsza ugyan azt a dallamot, újra és újra. Igaz néha bele csúszik egy egy hiba. Halley a pufok szőnyegen fekszik, és valami ócska szerelmes dolgot játszik a két barbiee babájával. Néha úgy érzem, jó lenne, ha tényleg ők lennének a családom, de már döntöttem. Minden áron vissza megyek Theohoz. A terv már kész, és remélem be is válik. Ahogy meghallom Lucas hangos lépteit, felkapom fejem.
- Luc... - ugrom fel. Elé rohanok izgatottan.
- Mit akarsz? -  nyög fel.
- Téged, most, a Porsche-n elég férfi vagy hozzá? - lépek elé kihívóan.
- Te megbolondultál? Apa itthon van...Szemem forgatom idegesen.
- Igaz, Dereket kellett volna megkérnem - "Hope, fejezd be, gondolj legalább Derekre." hallom meg fejemben Orion hangját.
- Ribanc... - sziszegi Luc és kézen ragad. Talán kicsit erősebben is, mint kéne.
***
Hangosan csapódik be a garázsba vezető ajtó. Lucas a kocsinak nyom teljes súlyával ott tart, míg megcsókol. Szívem vadul kezd verni. Érzem a fülem végéig elpirultam. Tompa hang rángat vissza a valóságba:
- Lucas, anyád mondta, hogy itt vagy, kéne a...
- Derek hangja elcsuklik, mikor az ajtót kitárva meglát minket.- Derek ez nem az aminek... - kezdem dadogva.
- Ne... Ne is folytasd, én.. Én értettem félre - fordul ki a szobából. Utána indulnék, de Lucas keze mint egy vaslánc ott tart.
- Hagyd csak, majd megemészti -  csókol nyakamba. Kis időbe bele telik, míg össze szedem magam és ellököm.
- Már, nem akarom... Inkább csináljunk mást. - mondom. Ez a terv is fucsba ment, pedig ha Derek helyett Kate kap rajta minket, tuti elküld.
- Mit? Gördeszkázzunk vagy mi?
- Igeeen, lécci! - csillan meg szemem boldogan. Luc sóhajt egyet, és elő vesz egy fa deszkát.
- Tudsz legalább? - vonja fel szemöldökét.
-Nem... Vagyis, hát nem, tényleg nem - rázzom meg fejem zavartan.
-Remek... - sóhajt fel megint.Együtt megyünk ki a ház elé, és most tényleg úgy érzem, hogy Lucas ember. Elém teszi a deszkát. Bizonytalanul állok rá, két kezem a másik vállára teszem. Luc keze a derekamon pihen. Először csak a két oldalra mozgom, majd Lucas segítségével egy kört is leírok. Boldogan nevetek fel. Azonban mikor a deszka végére lépek, és így az eleje felemelkedik, majdnem elesek. Igen csak majdnem, mivel Luc elkap. Pirultan nézek a barna szemekbe.
-Bocsánat...
- Ugyan, csak béna vagy- von vállat. Felemelem a kezem, hogy újra megüssem, de hírtelen megcsókol, így eza tervem csődbe megy.

***

Derek egész úton nem szólt hozzám, mikor leparkol az iskola előtt, végre megtöröm a csendet.
- Mi a bajod?
- A fogadott tesoddal csókoloztál, ez undorító! -mondja idegesen.
-Nem én akartam a fogadott tesoja lenni! Ne engem támadj!-csattanok fel. A telefonom hangosan rezzen meg, a piros kis táskában.Gyorsan elő kapom, nem törődve Derek ideges arcával.
"Hope, baj van, baleset ért minket, siess. Emil"
Könnybe lábad a szemem, ahogy felnézek Derekre.
- Mi a baj? -néz rám aggodalommal szemében.
- Segíts kérlek! Oda kell jutnom-szipogom kétségbe esve.

***
Három óra múlva, kipattanok a kocsiból nem törődve senkivel. Berobogom az előcsarnokba. Az egyik nővér elmondja, hol vannak a barátaim.
Az ajtó előtt George ül, a fejéhez nyomva egy véres törcsit.
- Hope? -döbben meg.
-Mi történt? -esem neki, de valaki hátulról lefog.
-Nyugodj meg-Emil az.
-Mi történt?-kérdem, de hangom most elcsúklik.
-Autó baleset, a régi híd leomlott alattunk-enged el. A padlóra csúszom, hangosan fesirva.
-Hol van?
-Még műttik.