7.fejezet "Valóra vált rémálom"

-Nem értelek! Semmi nem történt!!!- kiabálom, már harmadszor Theo-nak.

-Akkor sem szeretem, ha vele vagy!- kiabál vissza idegesen.

-Nem vagyok a tulajdonod!- szinte sikoltok az elfojtott dühtől.

-De az vagy!- morogja vissza. Nos igen, lebuktam hogy titokban barátkozok McGray-el. És nem kell mondanom, hogy Theo nem valami boldog. A kis pataktól szinte minden madár elrepült, a hangos veszekedésünk miatt. Theo fel-alá járkál, és idegesen fújtat néha. Szőkés barna haja az égnek meredezik, ahogy a dühtől bele-bele túr. Én lihegve állok a  stég szélén. Most legszívesebben a vízbe vetném magam. A fulladás is jobb murinak tűnik, mint Theoval vitatkozni. Egy egész állatkert rohangál a gyomromban, és az a jól ismert gombóc is a torkomat mardossa. A szemembe sós könnyek tolódnak, és utat törnek maguknak. Mintha csak az ég is érezné, amit én, hirtelen elered az eső, mintha csak dézsából öntenék.

- Fogd már fel, hogy nélküled nem tudok élni!- kiáltom el magam. Theo meglepetten néz rám. Veszek egy mély levegőt. -Nem kell nekem McGray, nekem csak te kelessze-mondom már halkabban. A szél mintha elnyelné a hangom, ahogy az eső kopogása is. A szőke, néhányat értetlenül pillog, majd átszeli a köztünk lévő távolságot, megragadja a derekam és magához húz. A részegítő illata megcsapja az orrom, közelebb hajol. A számon érzem a meleg leheletét. Testem az övéhez préselődik, így ahogy magához szorít. A hideg eső cseppek miatt még mindig

ráz egy kicsit a hideg. Karjaim a nyaka köré fonom. Theo a szemembe néz, ahogy enyhén liheg a visszafojtott érzelmek miatt. Lehunyom a szemem, ahogy várok. Bőröm bizsereg, ahol hozzám ér, a pillangók a hasamban egyre gyorsabban repdesnek. Mikor az ég egy hangos dörgést hallat, Theo végre megszünteti a távolságot ajkaink között. Ajkai melegek, és bizsereg, sőt ég a szám.  Nyelvével végig simít ajkamon, mire én megnyitóm előtte. Alsó ajkamba mélyeszti a fogait, amit én egy halk nyögéssel jutalmazok.

- Enyém vagy…- súgja, de a szavait alig érteni. Mivel nyelvével megtalálja az enyémet. Ajkaira nyögöm és én is megpróbálom viszonozni a finom, puhatolózó csókot.

-A tied.....- súgom vissza. Kicsit megemel, még újra megcsókol.

A levegőhiány miatt sem nagyon akarok elválni tőle. Theo sajnos néha elválik tőlem, de egyből vissza tapasztja a száját az enyémre.

***

-Hope kérlek....-toporzékol Emil.

-Nem fogok randizni McGray-el!- vágom rá már szinte monoton módon.

-Illik hozzád… olyan cuki pár lennétek. -jelenti ki Emil, amit én is tudok. De nekem nem kell McGray, nekem Porks kell. Hmmmm…Porks…ez valahogy mindig eszembe juttatja azt a finom, még is szenvedélyes csókot.

-………és ha bele gondolsz Theo tényleg Melindához való - fejezi be Emil komoly hangon. Bár nem értem mit mondhatott, tuti hogy felhúznám magam rajta. Felfújom a pofazacskóim és kiviharzom.

***

Theo már a stég szélén áll, ahogy sétálok felé elmosolyodik. Elkezdek rohanni és a nyakába ugrom. Theo meg tántorodik, és a vízbe esünk. Mivel itt még nem annyira mély, Theo ki emel a vízből és a kezében tart. Vadul és éhesen tapadok az ajkaira.

A csókot hamarosan Theo szakítja félbe.

-Te remegsz… csak nem fázol?-néz rám Theo aggodalmasan.

-Nem…-tapadtok megint ajkaira.

***

-Nos Miss. Bruce köszönöm hogy ide fáradt.-köszönt mosolyogva Miss. Parks.

-Miért hivatott?-térek a lényegre.

-Mr. és Mrs. Cox szeretnék önt örökbe fogadni.-mondja ki azt…azt amit nem akartam soha hallani.

-Te… tessék?- dadogóm.

-Holnap jönnek aláírni a papírokat, és önt elvinni.-a szívem kihagy pár ütemet. Örökbe fogadni? Engem? Miért? Szemembe könnyek tolódnak. Hogyan mondjam el Theo-nak?

***

Theo megint az én ágyamban van. Kétségbeesetten ölel magához.

-Majd írj… minden nap…-morogja hajamba rekedten.

-Ígérem...-szipogóm.

-Enyém vagy.-jelenti ki, és homlokon csókol.

-Csak a tiéd....-suttogom vissza.

(képek csak azért vannak, hogy én milyenek is képzelem azt a jelentett)

Szereplőim ahogy én képzelem őket :

6.fejezet "Piknik"

Theo-nak valahogy nagyon nincs ínyére ez az egész McGray reggel meglátogat dolog. De végül csak lenyugodott. Bár kár hogy nem tudtam kifaggatni hogy mit kereset megint az ágyamban. Ahogy így gondolkodom, a német tanár valami nagyon fontos dolgot magyaráz. Sóhajtok egyet, és McGray-re nézek. Ő szemtelenül engem bámul. El pirulok, és inkább elkapom a tekintettem. Nem is értem ezt az egészet. A fejem csak úgy zsong, a sok fura gondolattól. Theo, mit akar pontosan? Jó, oké…nem beszélhetek senkivel akinek más van a lába között, mint nekem. De miért? Hiszen ő sokkal, helyesebb nálam. Ajkamba harapok és sóhajtok egyet.

***

Délután, elkísérem Emilt vásárolni. Akar egy szép ruhát, az iskolájában lévő bálra. Már a harmadik boltot jártuk, mikor Emil felém fordul.
-George, rendes fiú. Rendesebb mint Theodor.-mosolyog rám.
-Theo is rendes, csak meg kell ismerni.-veszem védelmembe, a kócos, fekete hajú fiút.
-Szerintem, inkább George....-morogja orra alá Emil.
-Jaj hagy már…csak a barátaim!-csattanok fel. Emil nevetve vonul inkább a próbafülkében.  Lehet nekem is elkéne kezdenem dolgozni, mint Emil. Theo zenél a szabadidejében, George meg focizik....csak én nem tudok mit kezdeni magammal. Amint Emil megtalálja, amit akart, végre haza mehetünk. '

***

Már egy hete csücsülök, arany kalitkában.  Ahová egy Theodor Porks nevű, félisten zárt be. És ahonnan csak egy George McGray nevű, cuki pasi szokót néha kimenteni. Pedig ha kiderülne a dolog, Theo biztos bosszút állna. De nem is ez zavar, Theo még azóta se csókolt meg. Pedig volt nem egy esélye rá. És tuti nem pofoznám fel, ha megtenné. De akkor mire vár? Vagy én nem tetszem neki? Áhhhhhh…miért lett káosz az életem? És ha ez nem lenne elég, a hang a fejemben is egyre többet dugja ki a fejét mostanában.
-……és akkor arra gondoltam…Bruce az ég szerelmére figyelj már rám!-förmed rám McGray.
-Bocsi, bocsi…-emelem fel a kezem védekezőn.
-Dobd le a pólót, akkor rád fog figyelni.-szól közbe Emil is.
-Igazad lehet, Brock!-nevet fel McGray, és el is kezdi levenni a pólóját. Nevetve fogom meg a kezét.
-Ne-ne, figyelek!-mondom nevetve. Kezemre simít, és meg is csókolja a kezeim.
-Neked egy szavadba kerül cica…-kacsint rám. Elnevetem magam, még is elpirulok.
-Idióta!-ütöm meg a mellkasát.
-Olyan cuki pár vagytok…-motyogja Emil, de én így is hallom. Egy kockás lepedőn ülünk az egyik eldugott füves részen. Emil az oldalán fekszik, jobb kezében támasztva a fejét. McGray meg én törökülésben ülünk.
-Hallottam, hogy valami család megnézet téged…-kezd kényesebb témába McGray.
-Nem akarom hogy bárki is elvigyen innen!-forrasztom belé a szót. Nem akarom, én nem is fogom itt hagyni Theot. Nem tudok nélküle élni. Most is vele lennék ha nem lenne próbája épp.
-Ezt sajnos nem te döntöd el, még csak 15 éves vagy!-mondja Emil, egy nagy sóhaj, kíséretében.
-Akkor sem akarom…-mormogom.

(Képen George McGray szerepel)

Köszönet

Kaptam egy díjat, csak az a baj hogy nem olvasók nagyon blogokat(csak a merengőt).
De azért azt a blogot elolvastam, akitől a díjat kaptam.
A blog címe:Ördögi érzelmek. *.* http://ordogierzelmek.blogspot.hu/2015/05/i-dijam_25.html?m=1
Nagyon jó a történet. A föszereplő lány sem az a nyafika típus, ami nekem nagyon fontos szempont. Csak ajánlani tudom!

És ha már itt vagyok...egy kép is belefér:

Emilia Brock:

5.fejezet "Majdnem, de csak majdnem"

Az első napom az iskolában.…nagyon ideges vagyok, a gyomrom görcsbe rándul ahogy belépek az  új osztályomba. Theo egy évvel felettem jár. De egy ismerős arc így is rám vigyorog.
-Bruce, nahát micsoda véletlen!-köszönt engem McGray, mikor a mellette lévő padhoz telepszem.
-Szia McGray!-köszönök rá egy apró mosollyal.Az a gyerekesen édes, pufók arc, és rakoncátlan fekete haj megbabonáz. Pedig ha Theo megtudja hogy beszéltem vele, kitér a hitéből. Erre a gondolatra lesütöm a szememet.
-Porks az oka hogy ennyire bűnbánó képet vágsz igaz?Nem akarja hogy beszélj velem…igaz?-kérdezi mosolyogva. Bólintok egyet de nem nézek fel.
-Hmmm…na igen, fura egy fazon! De amúgy…itt nem láthat minket.-mondja és rám néz.-Mit szólsz? Ez lehet a mi közös titkunk. És ha véletlen belém zugsz…aminek hatalmas az esélye…akkor valahogy lerázzuk a mániákus szóba társam.-hangosan fel nevetek.
-Van ám önbizalmad!-kuncogóm.
-Abban sosem szenvedtem hiányt!-mondja még a padomra ül.
-Holnap, Porks-nak külön órája lesz, szóval…suli után elviszlek valahová!-jelenti ki.
-Öhmmmm…nem!-vágom rá egy fintorral.
-Miért?-kérdezi csalódottan.
-Mert holnap Emilel leszek!-mosolygom fel rá. Sóhajt egy drámait majd rám néz.
-Akkor majd valamikor elrabolom kegyedet!-mondja. Fel pattan és kezet csókol nekem.Nem tudom miért, de elpirulok, és a szám elé teszem az egyik hajtincsemet. Lesütöm a szemem, az egyik cipőm orrával a másikat kezdem rugdosni.
-Aranyos vagy, mikor így zavarba jössz!-kuncog fel McGray.

***
-Szerintem a szerelem hülyeség! A bizalom fontosabb.-sóhajtok egyet ahogy Theot hallgatom.
-Theo…ha már így a bizalomról van szó…valamit elszeretnék mondani neked…-motyogom zavartan. Már félúton vagyunk a kis patakhoz, de a hangocska a fejemben egyre hangosabb. Félek, és kell valaki aki meghallgat.
-Nos…hallgatlak, Hope.-ahogy a mély, kicsit érdes hangján a nevemet mondja, kiráz a hideg. Amint a pataknál vagyunk a stégre ülünk. Lábam alig 1-2 centire lóg a víz felet.
-Volt egy lány…Milicent-kezdek bele, de a hangom megremeg.-Meghalt…ott voltam akkor…gúnyolt…és akkor jött egy hang…egy hang ami azt mondta elintézi. Hirtelen sötét lett…nem tudtam hol vagyok…mikor újra láttam…Milicent halott volt-a végére elcsuklik a hangom. Beszívom a levegőt szaggatottan. Theo mélyen hallgat és a vizet nézi.
-A hangot…azóta is…hallod?-kérdezi halkan. Bólintok egyet és végre rá nézek. A szemét le sem veszi rólam.
-Ne félj…nem lesz semmi baj.-súgja, szinte alig hallom, mivel a szél elviszi a hangját. Valahogy ez az egy egyszerű mondat is…a világot jelenti nekem. Theodor Porks, nem tudom mit tett velem ez alatt a pár nap alatt, de az életem fontos része lett.

***

Este arra ébredek hogy valaki a nyakamba liheg.Nyögve nyitom ki a szemeim, de egyből le is csukom. Hatalmas nagy fény ömlik be az ablakon. Hmmm lehet nem is este van. Ásítok egy hatalmasat, és végre kinyitom a szemem. Az óra szerint még csak reggel félhét van. Megfordulok hogy szembe nézzek az alvó Theoval. A haja a szemébe omlik, mindig szigorú arcvonásai most nyugodtak. Halkan szuszog, és egy apró mosoly játszik a száján. Megsimogatom az arcát. Hirtelen maga alá gyűr, nem nyitja ki a szemét csak le hajol, alig 1 centire van a szája az enyémtől. Lehunyom a szemem és várok. A szívem vadul zakatol, a vér a fülemben dörömböl, és a hasamban pillangók ezrei repdesnek. Érzem a meleg leheletét az ajkaimon. Mikor elhatározom hogy ha nem lép, én fogok.

Kopogtatnak. Mellkasánál taszítom le magamról.
-Buj el az ágy alá.-morgom rá. Az ágy alá gördül. Kinyitom az ajtót, amiben egy nagyon izzadt, és csapzott McGray áll. Egy atléta fedi felsőtestét, ami most az izzadság miatt, teljesen rá tapad a mellkasára. Látom alatta ahogy hullámoznak az izmai. Bent akad a levegő ahogy így szemérmetlenül bámulom.
-Jó reggelt, felkeltettelek?-kérdezi egy csintalan mosollyal. Arcára emelem a tekintettem…haja a homlokomhoz tapadt, és enyhén kipirult. Megrázom a fejem pirultan teszem egyik hajtincsemet a szám elé. A levegő valahogy nem jut el a tüdőmig, hiába kapkodom.
-Most végeztem az edzésen…gondoltam be ugrok, hogy át adjam ezt…-egy kutyatej virágot nyújt felém. Elveszem mosolyogva.
-Nagyon köszönöm!-mondom. Hozzám hajol és megpuszilja az arcom.
-Később a suliban, Bruce.-ahogy így a nevemet suttogja, még jobban zavarba jövök. De nem leszek libabőrös mint mikor Theo mondja.
-Később a suliban McGray.-suttogom vissza.
Theo kimászik amint az ajtó be csapódik. Idegesen veszi el a virágot és szét tépi.
-Nem akarom, még egyszer veled látni!-sziszegi fenyegetően. Nyelek egyet. Theo most nagyon ideges.

4.fejezet "Légszomj"

A reggeli után, megkapom az új órarendet és az egyenruhát is. Ez utóbbi egy fekete, térdig érő zsák, de a nyakánál ki látszik a fehér ing nyaka. Emil egy fehér szalagot adott hogy kössem majd a derekamra. Amint ki érek az udvarra, azt kell látnom hogy mindenki egy helyre csődült. Oda sietek, de hiába nyújtom a nyakam, és ágaskodom nem látok semmit.
-Mi történt?-kérdezek egy idegent.
-Porks veszekszik Melindával!-válaszolja széles vigyorral.
-Porks?-nézek értetlenül, majd inkább előre török a tömegben. Mikor előre érek, meglátom azt a barna bőrű lányt, aki meglökőt. A haja helyenként megvan nyirbálva. Vele szemben Theo áll széles vigyorral.
-Milye van annak a csitrinek ami nekem nincs?-kiabálja Melinda kicsit hisztérikusan.
-Hát, nincs annyi időm hogy mindent felsoroljak!-mondja fapofával, na meg kicsit gőgösen Theo.
-Te nem vagy normális!Egy szörny vagy-kiabál bele ebbe az egészbe a Rókaképű lány is. Oda sietek mellé, mert úgy érzem szükségem van rá. Mikor meglát, elmosolyodik azon a gyerekes, kedves…és csak nekem tartogatott mosolyán.
-Ohhh itt a kis ölebed?-csattan rám Melinda. Elkomorodik a tekintetem és inkább Theora nézek.
-Gyere, menyünk!-súgom oda neki. Csak hetykén bólint, megfogja a kezem és húzni kezd maga után.
-Mi történt a hajával?-nézek fel rá kíváncsian.
-Levágtam…-von vállat.
-Mi? Miért?-állok meg az erdő szélénél.
-Jajh, Hope…gyere már!-mondja türelmetlenül.
-De…-kezdeném de idegesen megrántja a kezem.
-Gyere…-ismételi magát dühösen.  Sóhajtok egyet és inkább követem őt.
-Láttam, hogy reggelinél együtt ettél McGray-el.-mondja csak úgy mellékesen.
-Igen, nagyon kedves fiú! Azt mondta szép vagyok…de lehet csak túlzott.-mosolyodom el ahogy eszembe jut a fekete kócos hajú, barna kicsit mandula vágású szemű fiú. Az arca gyerekesen pufók, amitől olyan ellenállhatatlan.
-Tetszik neked?-kérdez rá Theo. Bele pirulok a gondolatba.
-Helyes fiú nem tagadom…-kezdem kicsit zavartan. Theo hirtelen lefékez. Az erdő közepén vagyunk, és ahogy látom turisták se nagyon vannak itt. Az egyik fához taszít, az ütődésre minden levegő kiszorul a tüdőmből. És hogy véletlen se tudjak levegőt venni, Theo nagy teste is nekem nyomódik.
-Nem akarom hogy mással is beszélj…világos?-simít arcomra, én még mindig a légszomj ellen harcolok, amit nagyon meg nehezít hogy csak kortyolni tudom a levegőt-Csak bántanának Hope, eltaposnának…én csak meg akarlak védeni.-suttogja alig pár centire az ajkamtól. Míg így, a levegő hiánytól szenvedve is, szinte sikít a testem a csókért.
-Na gyere, mutatni akarok valamit!-kezd el húzni megint. Amit újra, rendes szinten van az oxigén szintem, meg tudom figyelni a környezetem. Tavaszhoz képest kicsit hűs az idő, a madarak csicseregnek, még a fák és a virágok színpompás színekben parádéznak. Az egész olyan, mint egy álom. Csend van, csak a szél fütyül néha, és a madarak énekelnek. Theo csak egy patak partján áll meg. A most nyíl egyenes hajamat felkapja a csintalan szél, és keringőre hívja. Theo, mindig kócos haját is a szemébe fújja, de neki ez is jól áll.
-Ez a titkos helyem, nem ismeri senki-mondja. Ki sétálók egy kis stégre és a vízbe nézek. Annyira tiszta a vize, hogy látom az alját, és minden lakóját. A néha színes kövek bámulatosan szépek.
-Mese szép…-nyögöm mikor újra levegőhöz jutok a döbbenettől.
-Szerintem más a szép.-mondja Theo, és a szemét le sem veszi rólam. Elpirulok, pedig lehet nem is bóknak szánta…hiszen az arca ugyan olyan unott…mint mindig. Rá nézek mosolyogva.
-Hány lány járt itt előttem?-kérdezem kíváncsian.
-Csak te!-lép közelebb. Lesütöm a szemem zavaromban, és egy haj tincsem a szám elé teszem. Mindig ezt csinálom hogyha zavarban vagyok. A szememmel a stég deszkáira szegezem. Theo a homlokomhoz érinti a sajátját.
-Hogy van a lángod?-kérdezi halkan. Felemelem a kezem mintha lenne benne valami.
-Jól van, még ég!-mondom egy apró mosollyal.
-Nem hagyom hogy bárki is elfúja!-mondja és egy puszit nyom a homlokomra. Majd csak állunk így, egymás homlokának támaszkodva.

***
-Hope…emlékszel? Mi tettünk, mi öltük meg! És milyen jó volt!-egy testetlen hang suttog a fülembe. Majd hirtelen Milicent arca is feltűnik, csak azt hajtogatja "Te voltál, te voltál" szép arca hírtelen  rohadni kezd. Sikítva ülök fel az ágyban, mindenem izzadt és a szemem is könnyezik. Emil egyből mellettem terem.
-Mi a baj Hope?-fogja meg a vállam és a szemembe néz.
-Rajta…mond csak el…nem fog hinni neked!-súgja fülembe megint a hang.
-Csak…csak rosszat álmodtam…-motyogom zavartan. Emil egészen addig ölel amíg a légzésem megint normális nem lett.

3.fejezet "Csak neked…"

A víz alatt állva hagyom, hogy a hideg víz tisztára mossa fekete lelkemet. Amint kimászom a víz alól a tükörbe nézek. Sápadt fehér bőrömet, elvétve egy egy halvány barna szeplő tarkítja. Szőke hajam a mellemig ér, és most a víz miatt teljesen göndör. Erős arcélemet, orcáimat és kis pösze orrom is szeplők borítják. Szürke szemeim alatt most nagy fekete karika éktelenkedik. Melleim a koromhoz képest kicsik, viszont egy felesleges kiló sincs rajtam. Emilről ez nem mondható el. Most hogy ő is be jött, és elkezdte levenni ruháit szemre tudom venni. Kerek arcát közre fogja, alig vállig érő barna haja. Barna szemei barátságtalanul csillognak. Kicsit hurkás lány, combjai is nagyok de igazából neki még ez is jól áll. Karamella árnyalatú bőre makulátlan, és most hogy jobban megnézem lábai hosszúak az átlaghoz képest. Nem valami magas. Ahogy rám néz elmosolyodik.
-Mi az Hope? Ugyan az van nekem is, mint neked…nem kell aggódnod.-kacsint rám. Akaratlanul is elpirulok.
-Olyan nagyok a melleid…-motyogom.
-Neked is megfog nőni, lehet nem lesz ilyen nagy tehén tőgyed mint nekem, de neked nem is állna jól! Olyan cuki, kis törékeny lánynak nézel ki…talán Theo ezért nem bánt!-mondja majd a zuhany alá áll. Ki sétálok. Körbe nézek a kis zugban ahol lakunk. Két ablak, alattuk egy egy ágy, éjjeli szekrényekkel. Csak egy szekrény van, de az az én ágyammal szemben, az ajtó mellett. Az ágyamra vetem a törcsim, és elkezdem felvenni a pizsamámat. Hirtelen kopogtatnak az ajtón. Mikor kinyitom egy csapat tinit találok benne.
-Segíthetek?-kérdezem.
-Hagyd békén Theot!-csattan rám, egy barna hosszú hajú ,nagyon barna bőrű, agyon sminkelt, erős arc csontú, nagymellű lány.
-Parancsolsz?-kérdezek vissza.
-Ő az enyém!-lök meg. Hátra esek a szőnyegre,  felnézek. Mind a három lány besétál. Az egyiknek olyan az arca mint egy rókának, csak a haja fekete és majdnem a fenékig ér. A harmadiknak nagyon sovány, és ő is agyon van sminkelve.
-Theo a leghelyesebb fiú itt, és ő engem érdemel!-mondja, szerintem a banda vezér.
-Jaj Melinda, takarodj a szobámból, te hülye liba!-hallom meg Emil hangját a fürdő ajtajából.
-Emil, na mi van? Rá kattantál erre a kis csitrire!-ez után minden ködös. Emil felpofozott valakit. Majd sírás, végül ajtó csapódás.
-Jól vagy Hope?-térdel mellém. Csak bugyit, és pólót visel. Ez a pizsije, nekem egy rövid, kockás nadrág, és egy ugyan olyan ing, aminek rövid az ujja. Persze az egész sejemből van, még anno a nagyimtól kaptam.
-Csak…megijedtem…-motyogom. Emil felsegít, és maga felé fordít.
-Olyan édes vagy, Hope…-puszil fejemre.-Aludj töpszli, engem vár a szerelmem!

***

Már hajnal kettő is elmúlt, de aludni nem tudok. Emil még nem jött meg, és szerintem nem is fog. Sóhajtok egyet és felülök. A szemem törölgetve nézek a nyíló ajtóra.
-Nahát, haza jöttél Emil?-kérdezem hallk rekedt hangon.
-Nem, sajnálom de csak Theo vagyok-csukja be az ajtót. A lélegzetem is el akad. Theo rakoncátlan haja kócos és az ég felé meredezik. Komoly, szigorú arcvonásai most barátságosabbak. Izmos, szálkás testén egy nagyon feszülő, fehér póló van, ami mindent látni enged. Rövid nadrágja is ugyancsak fehér.
-Mit keresel itt?-kérdezem.
-Gondoltam nem tudsz egyedül aludni. A szóba társam mondta hogy Brock ma nem alszik itt.
-Hajnal kettőkor jöttél rá?-kérdezem nevetve. Pár lépéssel átszeli a köztünk lévő távolságot. Az ágyra nyom, és rám nevet.

-Annyira édes vagy mikor nevetsz!-mondja majd mellém fekszik.-Aludjunk, Hope!-ölel magához.
-Benne vagyok, Theo!-mondom. Pár perc múlva, még mindig nem tudok aludni.
-Theo, te mióta laksz itt?-kérdezem halkan.
-Hét éves voltam…az anyámat megölte az apám, mikor rájött hogy megcsalja. Azóta ő börtönben, én itt-mondja álomittas hangon.
-Anyira…sajnálom…-a torkomban megint megjelenik az a jól ismert gombóc.
-Ezt csak neked mondtam el…te nekem is reményt adsz-érzem hogy elmosolyodik.
-Ebben vagyok a legjobb-mosolygom. Hamarosan lecsukódik a szemem, mosollyal az arcomon alszok el.

***

A reggel, mint egy nem kívánatos vendég köszönt ránk. Nyögve nyitom ki a szemem. Theo is fent van és engem néz.
-Jó reggelt…-súgja.
-Neked is…-suttogom vissza.-Mióta vagy fent?
-Nem olyan rég, szeretem nézni ahogy alszol…olyan nyugodt, mintha nem lehetne semmi baj-sóhajt.
-Ez nagyon nyálas volt-nevetek fel.
-ohhh…el is felejtettem milyen bunkó vagy ébren!-nevet fel. Arcán megjelenek azok a cuki kis gödröcskék is, amitől olyan fiatalnak látszik.
-Na megyek, ha valaki itt talál…-kezdi de bele vágok.
-Akkor az a Melinda megint megtalál?-kérdezem nyújtózva.
-Mit akart az a tyúk?-csattan fel.
-Hogy hadjalak békén-kuncogóm-Mert az övé vagy…
-Meg a jó büdös francot!!!
-Nyugi, nem lett semmi bajom…
-Ezt még nagyon megkeserüli-csapja be az ajtót. Össze rezzenek, a hangos csattanásra.

(a kép olyan cuki, valahogy így képzeltem a jelenetet)

Watacukorfelho

Sziasztok…
Én vagyok az Watacukorfelho, kis probléma van. Mióta csak írom a történetet, Tom Denemre gondol mindig mindenki aki olvassa. Ez miatt lett Theodor a neve. Kérlek titeket probáljatok Theot külön embernek tekinteni, ez engem nagyon zavar. Tom Denem az egyik kedvencem, és ha ti rá gondoltok én is rá fogok, amit nem akarok. Szeretném ha Theo, Theo lenne…és nem a szexi Tom Denem… köszönöm hogy olvastok! <3
és íme Theo-ról egy kép:

2.fejezet "Theodor"

Egy öreg, köpcös, és igen csak halszagú nő bizonyos Miss. Parks, úgy méreget engem mint egy kirakatban álló probababát. Össze húzom magam és inkább a poros szőnyeget nézem.
-Nos Miss. Bruce, úgy hallottam, hogy maga véletlenül megölte az egyik osztálytársát! Ez igaz?-kérdezte végül, mély rekedt hangján. Megrázom a fejem és félénken felpillanatok pilláim alól.
-Rendben, hiszek magának Miss.Bruce! De ha itt is valami ilyesmi történik maga körül, magam gondoskodom róla hogy nagyon megbánja! Világos?-csap az asztalra mire össze rezzenek.
-Ig…igen Miss. Parks!-dadogom megszeppenve.
-Fantasztikus, kövessen megmutatom hol lesz a szobája!-azzal kitárta a nehéz fa ajtót és ki libbent a nagyon magassarkú cipőjében. Követtem halkan. A folyosókon lányok és fiúk sokasága bámul rám szájtátva. Idegesen pödörtem szoknyám alját két ujjam között. Hirtelen lefékeztünk egy ajtó előtt amin a 5/2c szerepel fekete betűvel.
-Ez lesz az, a szobatársa pedig Miss. Brock lesz! Legyen kellemes napja Miss Bruce!-azzal sarkon fordult és el sétált. Nem is tudom hogy kopogjak-e vagy nem! Hiszen itt lakom, de akkor is, egy idegen vagyok. Végül csak be nyitok.
-Te meg ki vagy?-förmed rám egy kócos, barna hajú, kicsit köpcös, lány. Olyan 17 éves lehet.
-Nos…Hope vagyok…a szobatársad!-mondom meg acélozva magam.
-Emillia vagyok, de mindenki Emilnek hív!-morogja majd az egyik ágyra mutat.
-Foglalj helyet, Hope!-nem kellett kétszer mondani. Lehuppantam az új ágyamra és körbe néztem.
-Nos…hogy kerültél ide?
-A szüleim elzavartak otthonról!-vallom be.
-Sajnálom! Itt sok ilyen gyerek van. A szülők megunták őket és most itt vannak!-fekszik el az ágyán Emil.
-Téged is…nos…meguntak?
-Nem…én a lányokhoz vonzódom, ezért dobtak ide! De nem bánom! Kész röhej! A család csak idegesítésre szolgál Hope!-mondta majd az óráját nézve felsóhajt.-Gyere! A jó idő miatt ki kell menni játszani! Legalább megismered a többieket is!-azzal kézen fogva húzni kezd. Az udvar hatalmas, egy részét beton fedi, a többi pedig zöld fű. Emil a barátaihoz megy-mind fiú- és labdázni kezdenek. A velem egykorú lányok ugróköteleznek, a fiúk fogócskáznak…kivéve egy valakit. A szőkés barna, magas és iszonyatosan jóképű fiú, a hintán ülve olvas valamit. Senki nem megy a közelébe. Elindulok felé-nem tudom figyelmen kívül hagyni hogy hirtelen mindenki engem néz-és le ülök a szomszédos hintába. A fiú rám pillant mogorván. Meglököm magam mosolyogva és rajta tartom a szemem.
-Új vagy itt?-kérdezi halkan.
-Igen, miért?-kérdezem és megállítom a hintám.
-Aki régóta itt van, az nem beszél velem! Félnek tőlem!-mondja egy lenéző fintorral.
-Én nem félek tőled!-mosolygom rá kedvesen.
-Mert nem ismersz!-feleli nyugodtan.
-Ez esetben…-mondom fel állok és elé megyek-…Hope Bruce vagyok! Te meg…-nyújtok neki kezet. Megfogja a kezemet és egy pici, puha puszit lehel rá.
-Theodor vagyok, kedves Hope!-pillanat fel szinte fekete szemeivel. Elpirulok és mosolyogva nézek vissza mosolygós szemeibe. A kezem nem engedi el, mintha félne hogy elrohanok.

***

-Láttam hogy beszéltél Theoval! Vigyázz vele! Nagyon veszélyes!-mondja Emil mígy az ágyára veti magát. Én hajamat fésűlve nézem magam a tükörben.
-Miért? Szerintem nagyon kedves!-mondom. Leteszem a fésűm és az ágyamba mászok.
-Egyszer egy fiú…valami Pitt, beszólt neki…másnap a kis madara megvolt kopasztva. Minden tollát kitépték.
-Nem, az biztos nem Theo volt…nem olyan!-mondom és beljebb vackolom magam a takaróba.
-Hidj nekem Hope…nem neked való!-sóhajt Emil-Na jó éjt!-ahogy lekapcsolódik a villany eszembe jut mi is volt ma. Anyu és apu lemondott rólam. Soha többet nem mehetek haza. Még ezen gondolkodom elerednek a könnyeim. Emil mintha csak tudná mit érzek mellém fekszik és magához ölel. Hangosan fel zokogom. Egyedül vagyok… egyedül hagytak, nincs otthonom. Nincs semmim. Egyre jobban Emilhez bújok.

***
Reggelre megkaptam a zsákszerű egyenruhát is. Szúrós az anyaga a térdig érő szoknyának is, meg a szürke ingnek is. Emil befonja a hajamat és szép virágokat tűz bele. Amint kész vagyunk, lemegyünk az ebédlőbe. Amint elveszem a kenyerem és a teámat. Körbe nézek. Megpillantom Theot egyedül egy asztalnál így oda sietek hozzá.
-Reggelt!-mosolyogva huppanok le mellé.
-Neked is…nem is áll neked olyan rosszul ez a bacak ruha!-mondja érzelem mentes arccal.
-Hát…köszi!-motyogom és enni kezdek.
-Brock még nem beszélt le rólam?
-Engem nem lehet el ijeszteni Theo!-mondom határozottan.Először meg lepődik majd elneveti magát.
-Fura egy lány vagy Hope…de tökéletes a neved!-néz a szemembe-Tele vagy reménnyel…mert még nem tudod milyen a valóság!-sóhajt.
-Tudom milyen az…épp ezért védem tőle a reményem és hitem kis lángját!-felelem büszkén. Theo mosolyogva néz rám.
-Te vagy az egyetlen ebben az isten-verte árvaházban, aki képes megnevettetni !-mondja. Elpirulva nézek el róla.

1.fejezet "Fordulat"

A reggeli napfénye, akár egy gondoskodó anya cirógatta a szőke hajú lány sápadt élettelen arcát. Már nem aludt, nem tudott volna! Apja és anya szavai hangos visszhangot vertek a fejében.

"-Ez egy szörnyeteg William!-harsogta az anyja feldúlva.
-A lányodról van szó Milly!-kiabálta vissza William.
-Lásd be…ez nem normális! Kilökte azt a kislányt a kocsi elé!-zokogott fel Milly-Hope az én lányom…de aki fent alszik az nem Hope!"

Nem Hope…nem Hope…ezek a szavak visszhangoztak a fejében. Mikor hetet ütött a nagy fali óra a nappaliban, életre
kelt a ház. Milly mint mindig a reggeli elkészítésére fordította az idejét. William a borostával vívott harcot. Hope is felvette a fehér iskolai egyenruháját, megfésülte tejföl szőke haját és lesétált. Anyja mikor meglátta elejtette a tányérokat.
-Hope, drágám…meg…meg ijesztetted a Mamit!-mondta egy átlátszó mosollyal arcán.
-Ne haragudj anya! Indulok a suliba…
-Nem vagy éhes, Hope?
-Nem…köszönöm!-azzal ki menekült a konyhából.

***

Az iskolában a rendőrök még egyszer kikérdezték a történtekről. Hope már ezerszer elmondta.  Milicent gúnyolta a szeplőit…majd minden sötét lett. Mikor újra világos lett…Milicent egy piros pocsolyában hevert.  Egy hang azt súgta Hope-nak hogy senki nem hisz neki. Hiszen ő sem hinné el saját magának.

***

-Hope…anya és én arra gondoltunk…nos-mondta William a könnyeivel küszködve.-El kell menned egy ideig kicsim!
-De miért?-lepődött meg Hope értetlenül.-Valami rosszat tettem?-a könnyei már utat törtek maguknak.-Sajnálom apa! Nem én voltam esküszöm!-Milly sírva ölelte magához a lányát.
-Nem miattad Hope, miattam! Kérlek ne utálj nagyon!-súgta a kislány szőke fürtjei közé. William ez idő alatt ajtót nyitott két férfinak.
-Hope, ezek a bácsik elvisznek az új otthonodba-mondta. Kapott időt hogy néhány cuccát össze szedje. Kedvenc könyvét, ruháját és a kis maciját ami nélkül nem tud aludni. Ez egy kis nyuszi plüss aminek hatalmas nagy fülei vannak. Miután végzet a két nagydarab szürke ruhás férfi, ki kísérte a teherautóhoz. Hope még egy utolsó kérlelő pillantást vetett a szüleire majd beszállt a kocsiba.

***

Amint a kocsi leparkolt a nagy szürke ház előtt Hope tudta, tudta hogy eddigi élete véget ért. És mennyire igaza volt! Az életét teljesen megváltoztatta. Én vagyok Hope Bruce…és az életem most hatalmas nagy fordultatott vet!